"Kétféle hiány van. Az egyik elmúlik attól, ha valaki megölel, vagy meghallgat. A másik nem. Az valami belső hiány, azt ki kell irtani."

Mennyi kopott őszi délelőtt-délután, mennyi hiábavaló törekvés pergett millió apró szilánkra, és mindig, újra, és újra beleléptem, és elcsodálkoztam, hogy fáj. Aztán úgy gondoltam, mindegy. Beheged. Ki tudja hány réteg festett maszk mögött fuldokolva vártam – valamire. Fojtogatott a rossz magány, a hiány, de nyomasztott a jelenlét is, az elhallgatott vallomások, a letagadott pillantások. Szabadulni akartam a mocsaras monotóniából, de erőm nem volt hozzá.

Hogy működik ez? Hogy amikor zokogunk, könyörgünk a segítségért, semmit nem kapunk, amikor pedig megnyugszunk, beletörődünk, beletörünk, elfogadjuk az ürességet a megoldás egyszerűen jön. Megjelenik. 

Nem emlékszem, milyen idő volt. Nem emlékszem, volt-e nálam sál, kabát. Arra emlékszem, hogy kedd volt, délután, majd este. Egy bögre rég kihűlt tea mellett feszengtem, zavarban voltam, mert beszéltem, beszéltem, mert zavarban voltam, de ömlöttek belőlem a szavak, és meséltem arról, amiről nem szoktam, amiről nem akartam, amiről nem kellett volna, ami nem számított... Most sem igazán értem, mi is történt, de felszabadult lettem tőle. Eléggé megköszönni képtelen voltam, összezavar még most is. 

Aztán a következő hétfőn választ kaptam a fel sem tett kérdéseimre. Nem volt tea, csak egy fotel, meg egy másik, és világnézetformáló mondatok, de megdöbbentő természetességgel hangzottak el. Mintha egy ezerszer ismételt, mantrázott tanítást hallgattam volna, bólogattam, mosolyogtam, és megszabadultam valami nagyon nyomasztó érzéstől. Megértettem, igazán megértettem, hogy igazán nem fontos, milyen címkéket, bélyegeket kapok a homlokomra másoktól. Megértettem, hogy aki bánt – az sérül igazán. Megértettem, hogy "Az érzelmekkel nincs baj. Azzal van baj, hogy meg akarjuk magyarázni őket." 

Hogy működik ez? Évekig érzünk valami betölthetetlennek gondolt kopott magányt, ami egyszerre foszlik szét, mint egy agyonviselt ócska ruhadarab... Ha akarunk, nem kapunk semmit. Ha kérünk? 

Hogy működik ez? A frusztráció, amit annak nyomán érzünk, hogy valami nincs,úgy múlik egy egy öleléstől, mosolytól, mintha sosem sebzett volna meg. Hogy kétórányi gyónás után helyreáll a világ rendje...

Hogy működik ez? Hogy az angyalainkat mindig furcsa csomagolásban kapjuk...