Ritkán nézek TV-t. Ennek részben elvi okai vannak, de tulajdonképpen nem is érek rá. Épp ezért, ha néha-néha mégis leülök elé, rendszerint megdöbbent az, amit látok. Emlékszem, amikor kisebb voltam, kedveltem néhány vetélkedőt, mert izgalmasak voltak, szórakoztatóak, és együtt szurkolta végig a család ezeket. Nem túl régen, néhány hónapja sikerült elkapnunk egy szép  filmet, a szüleimmel végignéztem, sőt, időnként belefutok egy-egy egészen művészi darabba is, rendre éjfél körüli kezdéssel. Alapvetően hiszek a filmművészetben, de a TV-ben egyre kevésbé.

De alapvetően nem a megdöbbentő valóságshowknak, vagy a számomra jelentéktelen sorozatoknak szeretném szentelni ezt a bejegyzést. "Egy gondolat bánt engemet" most igazán: a hírek. Kezdek immunissá válni a "megverte, lelőtte, felakasztotta, ellopta, elítélték, megerőszakolta" kulcsszavakra. Sokkoló ezt kijelenteni, de tényleg így van. Viszont mostanában nem voltam teljesen kiegyensúlyozott, és ismét elkezdtem felkapni a fejem ezekre a "hétköznapi" borzalmakra. 

Három hírt szeretnék kiemelni, három tragédiát. Az első: a gyermekét vízbefojtó anya (?) esete. Nem szeretek ítélkezni, és nem is ez a célom. Az anyaságot én is – mint sokan mások – szent dolognak tartom. Bár fogalmam sincs, milyen érzés, de azt jól tudom, hogy mennyire szeretnivaló egy kisgyermek. Kislány, kisfiú, barna, szőke, teljesen mindegy, egyformán aranyosak. Én az abortuszt is nagyon nehéz döntésnek tartom, és nagyon fájdalmasnak (testi-lelki értelemben), de képtelen vagyok megérteni, hogy egy már megszületett, hús-vér gyereket hogy lehet megölni. Még leírni is kegyetlen. Igazságtalannak érzem, hogy rengetegen vágynak gyerekre, és egyszerűen nem adatik meg nekik, mások pedig Istent játszva döntenek élet-halál kérdésében. Elszorul a szívem ilyenkor, és úgy érzem, ez égbe kiált. Talán nem is értem meg soha, miért tett így az anya. Hiszem, hogy meg kellene hallgatni őt is, hiszem, hogy valami hatalmas lelki defektus állhat emögött, bízom abban, hogy ez nem puszta kegyetlenség. Igyekszem – Istent játszva – megbocsátani (annak, aki nem is ellenem vétett).

A második, a futás közben meggyilkolt nő esete. Nem emlékszem egészen pontosan a hírre. Amire emlékszem, azok a férje szavai. Nem sírt, de látszott, hogy belül zokog, arról beszélt, hogy a tízéves kisfiú mennyit szomorkodik, hogy már nincsen anyukája, pedig épp mostanában lesz a születésnapja. Mutattak a nőről-feleségről-anyukáról egy fényképet, fiatal volt, szép, mosolygós. Aggasztóan sokszor hallom már, hogy meggyilkoltak egy NŐT. Természetesen az is tragikus, ha egy férfit ölnek meg, de egyre eredménytelenebbnek érzem a feminista harcosok munkáját. De ha ezt a szempontot nem is keverem ide, úgy gondolom: hatalmas baj van, ha egy országban egy EMBERT meggyilkolnak pl. futás közben. Erre nemigen van magyarázat.

A harmadik pedig a biciklis (kis)fiú esete, akit kis híján agyonvertek. Nem tudom, ki, nem tudom, miért. Képet láttam a fiúcskáról, kifejezetten aranyos, kedves gyereknek tűnik, van egy közös ismerősünk, aki alá is támasztotta ezt. Valaki magyarázza meg nekem, hogy történhet meg ilyesmi. Hogy verhetnek meg a nyílt utcán egy gyereket? Miért nem segített senki? Miért nem volt ott senki? Miért nem látta senki? Miért nem akadályozta meg senki? Miért nem tud senki semmit? Miért került kórházba a kisfiú? Miért kötöttek bele? Kik képesek ilyesmire? 

Nem érzem jól magam egy olyan helyen, ahol ilyesmi megtörténhet. Bár, ha jól sejtem, ez a világon bárhol megtörténhet. Nem érzem jól magam a világban.