Akad, aki egyáltalán nem imádkozik, van, aki rutinosan, de hűségesen, sok-sok éve, alig-látó szemekkel, de tiszta lélekkel. Az imaszövegek ismerete hat-hét évtizede még talán alapvető volt, bár az alfabetizáció már tért hódított, az oralitás dominanciája egyértelmű volt. Tulajdonképpen elég sok funkciót betöltött az imádkozás aktusa, s ezekből manapság az Istenhez való kapcsolat elmélyítése a leginkább közismert. Pedig voltaképp az imaszöveg médium: rutinos, többszöri ismétlése, mormolása, recitálása eltompít, elmélyít, transzba ejt, s ezáltal kerül az imádkozó közel a (benne lakozó) Istenhez. De mégis: miről szólnak a fohászok? Egy-egy mondat megértése (megérzése) rettentő revelatív lehet. A nagymamák többsége a mai napig megtanítja unokájának a Miatyánkot, mint egyfajta sztenderd imát, amit aztán a gyerek a legtöbb esetben előbb-utóbb elfelejt. De jelenthet-e többet egy szöveg, mint retorikusan felépített, sokat ismételt mondókát?
Ha imádkozom vagy megköszönök, vagy kérek. Hálát adok, vagy könyörgök. De van egy mondat, egyetlen mondat, amely kicsit több ennél. Ahol nem helyezem magamat előtérbe. Tulajdonképpen ez a mondat sűrítve hirdet valami nagyon lényegi dolgot, valami olyasmit, amely elgondolkodtat. Mindenkit. Remélhetőleg. Így hangzik: „Legyen meg a Te akaratod.” Az lényegtelen, hogy Istené, az Univerzumé, és most a kontextus sem elsődleges, csak ez a kiragadott TÉTEL. Hogy legyen meg. A TE akaratod. Ne az enyém. Ne az történjen, ami nekem jó, hanem ami valami fölöttem állónak, az emberiségnek, a világnak. Ez hiteltelenül hangzik, tudom. De nagyon valószerű, ha vágyakozom valami-valaki után, ha fontos (lenne) nekem valami, ha nem vagyok jól, ha FÁJ valami. Ha szenvedek. Nem tudom ezt kimondani. Mert ha nincs meg a saját kis komfortzónám, akkor mindenáron próbálom azt visszaszerezni, és csak az eszem tudja, hogy létezik léleknemesítő szenvedés. A LÉLEK gyenge. Nem a test. És nem bízom magam fölöttem állókra, ezzel pedig tökéletesen rájátszok a kicsinyességemre. Gyarlóság a javából.
A mindenben oldott Isten pedig szelíden megmosolyogja az önostorozás eme némileg bizarr, mégis nagyon szolid formáját, és békésen üzeni, hogy „legyen meg a TE” akaratod. Isten és Én egy, és ugyanaz.