Nulla fok nem, de kellemetlenül hideg, az volt. Már tegnap is. Alig érzékelem, épp csak ameddig elsietek a lépcsőházig, az egyetemig. A ritmus, a rutin sokszorosára gyorsult. Eddig még így sosem. Így nem.

Szöveg, elküld, belejavít, visszaküld, átír, újraküld,visszaküld, átír, lelkesedik, elkeseredik, belejavít, újraküld, felad, lelkesedik, belejavít, újraküld, hazaesik, éhes, szomjas, nyűgös, szöveg, átír, újraküld, fáradt,kimerült, ingerült, boldog, hatkor kel, álmos, fázik, órán ül, unja, utálja, rajong, utálja, unja, imádja, élvezi, szöveg, elküld, belejavít, szociolingvisztika, szórványemlékek, szövegemlékek, személynevek, szintagmák…

Még pihenni is fáradt vagyok, meg panaszkodni, pedig igazán el sem kezdődött még a szakdolgozat-pánik, a zéhástressz, meg hasonlók. Visszakövetelem a vánszorgó időt, a lusta napokat, a sokfokot, meg a fagyit. A gyerekeket. Még mindig annyira megijedek, mikor rám szakad a felelősség. Meg a fene nagy káosz. A külső-belső rendrakásnál kevés rémisztőbb dolog van.

Éppen tegnap öntött el a múlt, szépen, annak rendje, s módja szerint előkerültek az emlékek, a levelek, a mindenféle jegyzetek, írások. És az égető szégyen, hogy nem vagyok, nem akarok azonos lenni azzal, aki voltam akkor. Meg a frusztráló kérdőjel: még most is így látnak? Egy pillanat alatt el tudom szégyellni magam, mert esetlen vagyok, mert ripacskodó vagyok, és úgy tör elő belőlem mindig az ösztönlény, hogy már nem tudom lecsendesíteni. Aztán inkább elhallgatok, és legszívesebben visszabújnék saját magamba, és bevarrnám a lelkemet a bőröm alá, de úgy, hogy soha ki ne szabadulhasson onnan, még csak véletlenül se, egy villanás erejéig se.

A totális önbizalomhiány és a bőven eltúlzott magabiztosság között egyensúlyozok, és elég egy kérdés, egy megjegyzés, hogy zuhanjak erre, vagy arra. Folyamatosan harcolok a feszítő tudásvágy és az érdektelenség kettősével, hétfőn-kedden még – úgy ahogy – összerakom magam, szerdán kezdek szétcsúszni, csütörtökön már csak sportcipőre, meg pulóverre futja. Tanulom magam, meg a többieket, meg a tananyagot, meg a kritikáját az egésznek. Tanulom kibírni, hogy másfél órás a kurzus, tanulom kibírni, hogy csak másfél órás a kurzus. Tanulom elfogadni, hogy az egyetlen módja az áhított tudás megszerzésének a kitartó munka, és a folytonos kudarcélmény, ami elkezd nem fájni.

Tanulok nem megbántani, odafigyelni, hallgatni, megszólalni, megtartani, elengedni, elfelejteni, megjegyezni, formálni, formálódni, túl lenni, kitartani, újrakezdeni, lelkesíteni, ezerszer újragondolni, megfejteni, kibogozni, összekuszálni, káoszt teremteni, rendet rakni benne, takarékoskodni, félretenni, időbeosztani, kérdezni, nem kérdezni, érteni, megérteni, elfogadni, elutasítani, kritizálni, kritizálva lenni…

Reggel héttől hét negyvenig loptam egy kis időt. Csak úgy feküdtem az ágyban, tea, kávé nélkül, ragyogó őszi napsütés nélkül, és mindenféle gondolat nélkül. Nem tudom, mi lett a mézes ősszel, amikor csupaszín volt minden fa, és A. szobájában figyeltem a gitárra. Azokat az őszöket nagyon szerettem. Ezek meg furcsák. Most épp tompán dereng a napfény. Megint csak lopom magamnak az időt. Talán még tudnék gesztenyebabát készíteni a kicsiknek…