„A 19. Budapest Pride Fesztivál alkalmából támogatásunkat fejezzük ki a magyarországi leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű (LMBT) közösségnek és annak a joguknak, hogy önmagukat békés és törvényes keretek között kifejezzék.”

 „már majdnem elfelejtettem milyen is minden erőfeszítés nélkül vagy ellenére szépnek és okosnak látszani csak azért mert szeretve vagyok”
/Gordon Agáta/

A szenvedély mértékegységét még nem találták föl, és addig ki meri állítani, hogy mi van arányban mivel?
/Galgóczi Erzsébet/

„Éntőlem minden menekül, ezért
szünet nélkül figyelnem kell, a dolgok,
az emberek is szanaszét szaladnak…”
/Nádasdy Ádám/

„Ha pedig felismerjük, hogy egymás nélkül képtelenek lennénk "tisztán szólni", azonnal megértjük, miért van szükségünk szeretetre, bizalomra, a hitre, és arra, hogy képesek vagyunk változni. Egymás lelkének hangtechnikusai vagyunk.”
/Steiner Kristóf/

„Azt hittem, senki sem lát,
ezért lábujjhegyre ágaskodtam,
és kiléptem a fényre.
Azt hittem, mindenről lekések,
hiába vettem nagy lépteket.
Azt hittem, senki sem vesz észre,
hangosan szóltam, halljanak,
és mikor azt hittem, lenéznek,
magamat biztattam, ha beszéltem,
mert azt hittem, nem kellek senkinek,
kiálltam és kínáltam magam.”
/Gerevich András/

„Megyünk a kristályos éjszakában. Valami szurkodja a szívem, ránk folyik a kegyetlen csillagfény, nagyon egyedül vagyunk.”
/Lovas Nagy Anna/ 

Nem tudom, érdemes-e egyáltalán megszólalni, mert annyi a gyűlölet, hogy nehéz tompítani, és amíg ez így van, minden szó pusztába kiáltott szó. Szeretni egyébként is annyira problémás, a gyűlölet sokkal-sokkal kevesebb erőfeszítést igényel, és olyan egyszer átsiklani a megismerés nehézségei fölött. Meg befogadni minden túlzást, minden egyoldalúságot, amit a média áraszt. És nem tenni semmit, csak hagyni, hogy a gyűlölet valami teljesen abszurd módon koncentrálódjon egy jelenségre, mert a zöldszeműeket gyűlölni azért mégis csak logikátlan volna. Könnyebb irtózni, vagy ignorálni, nehéz odahajolni, megismerni. Logikus érvek persze nincsenek, csak az elutasítás, az indulatok, a felsőbbrendűség kőkemény érzése. Aligha hiszem, hogy egy embert rosszá tehetne a szerelem. És aki szerelmes, abban ott tombol elemi erővel a kimondás vágya, „Boldog vagyok, örüljetek velem!”, és így is lenne ez rendjén. És a „minden ember magánügye, hogy mit csinál a hálószobában” sem igazán jó érv a gyűlöletre, mert ezt alapul véve minden egyes pár mehetne az utcán, csak úgy, egymás mellett, a lényeg, hogy meg ne fogják egymás kezét, véletlenül se nézzenek úgy egymásra, mint akik összetartoznak, esetleg viselkedhetnek úgy, mint jó barátok, de szájra pusziról szó sem lehet. A szexualitását egyébként se viszi színre mindenki, és a határátlépések nem egy adott csoportra kell hogy korlátozódjanak. Nos, ilyen apróságok zavarnak engem. De semmiképpen sem akarok elfeledkezni a sok nagyszerű kezdeményezésről, a másokban is megszülető elfogadás vágyáról, a megértésre törekvésről, az odahajolásról, az elfogadásról. Talán van remény, ha erősebb hangsúlyt kapna a Pride kulturális oldala, az LMBT közösség csodái: a fantasztikus egyéniségek, a sok nevetés, a jókedv, a rengeteg szeretet, a (sokszor nagyon is kifinomult) humor, az intellektus, a jóindulat, akkor gyengülhetne az elutasítás, az idegenkedés. Valahogy meg kellene bontani a falakt. Emberibbé kellene tenni az életet. Közelebb kellene kerülni. Csak néhány lépéssel.