„Vannak helyek, amelyeknek már puszta említése vándorkedvvel tölti el a szívünket.”

/Hans Christian Andersen/

Sokáig nem értettem. Túl korai volt London, meg Párizs. Most visszavágyom, mert elszalasztottam belőlük a lényeget. Nem tudtam, mi az a Moulin Rouge, az Eiffel-toronyból is csak annyit láttam, hogy szép. Nehezen tudom felidézni az élményt. Brüsszelből is csak egy-két képkocka maradt meg. Arra emlékszem, hogy jól éreztem magam, és hogy túl fiatal voltam még, hogy ennyi szépséget befogadjak. Németország már jóval közelibb: a zuhogó, meleg eső, a virágzó rododendronok. A kedves eladó a gumicukor boltban, a bizarr kolbászok, furcsa pudingok, a rendezett kis porták, a kerítés nélküli házak. Galambok mindenhol.

Olaszország megmaradt. Szerintem örökre. Tulajdonképpen majdnem minden perce. Lélegzetelállító volt, a Pozzo-freskó alatt, a Sixtus-kápolnában potyogtak a könnyeim. A Colosseum lenyűgözött. Elképesztő az a reneszánsz-barokk pompa. Szinte érzem még a kávé ízét a számban. Nem ettünk pizzát, sem gelato-t, nem ittunk limoncello-t, nem fürödtünk a tengerben, de valami olyasmit kaptunk, amit sosem felejtünk el. Assisiben megállt az idő, de még valamikor századokkal ezelőtt. Minden tiszta, és egyszerű. A Toszkán táj csodaszép, és igenis másképp süt, melegít a nap ott.

Mostmár értem. Értem az utazás varázsát, az idegen izgalmasságát, az új érdekességét. Utazni jó, és jó elmerülni a másfélében. De mennyire más egy nyári utazás, épp csak egy hétre, barátokkal, ismerősökkel, mint egy nagy utazás, egyedül. Még itthon is elveszettnek érzem magam néha. Jó, ha van valaki mellettem. Szóval így utazni – egyedül – nagy bátorság. És minden bizonnyal fantasztikus élmény. A saját határainkat így felfedezni, magunkat ilyen mélyen megismerni csodálatos lehet.

És hát hova, ha nem Amerikába? Már ezt is értem, hogy miért annyira vágyott. És hogy mi van ott, ami nincs itt. Mintha én utaznék oda, olyan izgatott vagyok. Az Indiana University honlapját nézegetem, és csak csodálkozom. Néha halkan megjegyzem, hogy „ez egyszerűen hihetetlen!”. Tulajdonképpen tényleg az. Hogy egy más világ. Hogy ott annyira természetes, ami itt még majdnem ismeretlen. Egy kicsit aggódom. Meg hát várom is. És nagyon kíváncsi vagyok. És amikor eszembe jut, elmosolyodok. Nem utazom, de talán megszűrve én is kapok majd egy kis Amerikát.