1. Embereket nem birtoklunk. Amit nem birtoklunk, azt nem veszíthetjük el.
Így hát alaptalan minden bizonytalankodás, aggodalmaskodás, elkeseredés, sírás, ragaszkodás. Ami létrejöhet, az létre jön, ami működhet, az működik. Ami „mágnes”, és vonz, az nem fog már taszítani. Ami volt: összeköt. Ami lesz, az is.

2. Titkok nincsenek. Vannak viták.
Persze csak egy bizonyos ponton túl. Tulajdonképpen egyik sem számít. A titkok fölöslegesek, csak összekavarnak mindent, na meg amúgy is, az őszinteség (a ködösítés nélküli) alap. Alapkő. Arra épült az egész. Másképp összedőlne. A viták meg… úgyis tudjuk: behódolás.

3. Szavakra nem mindig van szükség.
…

4. De ha mégis…
Akkor azok vagy egyszerre jönnek, vagy érthetetlenek. Másoknak. Vagy viccesek. Nekünk. De mindig, minden körülmények között mentesek mindenféle rosszindulattól. Persze ezt is csak mi tudjuk. De mi tudjuk!

5. Igazad van - Igazam van, Jobban tudod - Jobban tudom
Formálsz – formállak, tanítasz – tanítalak… Hatsz – hatok. Satöbbi.

6. „Sírunk majd még együtt”
Persze hívhatjuk sírásnak a „könnyesre röhögöm magam” pillanatokat. És jól is van ez így. Nagyon-nagyon jól.

7. Júlia nem akar a Földön járni
Nem mindig könnyű ezt tolerálni, a fékez(het)etlen kacagások, a hisztizések, a sértődések mindig intenzív meg/átélést kívánnak. Általában sikerül. Másképp semminek nincs értelme, ezt meg is tanultuk. Mosolyt erőltetni értelmetlen. Felrobbanni felszabadító. „Földön járni” unalmas. Repülni veszélyes. Lebegni – a legésszerűbb.

8. A „KÖSZÖNÖM”
Amibe mindig megpróbálok mindent belesűríteni, de soha nem fér bele semmi. Mindig csak egy egyszerű köszönöm lesz, amitől nem támadunk fel (harmadnapra). De azért igyekszem, és nem hagyom ezt hiteltelenné válni, mert van mit…

9. Minden ölelésben…
Ketten vagyunk. És minden megbocsátható, minden elfogadható, minden érdemes (volt-lesz), minden átadható, minden tanulható. Nem minden definiálható, megfejthető, elemezhető, értelmezhető. Nem minden ijesztő, ami annak tűnik. Nem minden az, aminek látszik. Nem múlik el minden…