Nem
vállalom. Mert kockázatos, mert én sérülök. Nem akarom, mert féltem magamat,
félek, hogy még jobban fog fájni, mint eddig. Nem leszek már magányosabb. Csak
annyi ez, amennyit bírok. Csak annyi. nem több, nem lehet több. Félek, mert
bántanak. A dolgok. Az emlékek. A múlt, a jelen, az összekavarodás, a
viszonzatlanság, a kilátástalanság, a kuszaság, a furcsaság. És hogy egyedül
kell átjutni mindenen. Örökké. De kell a mélypont, kell a szenvedés, kell a vívódás,
kell a gyötrődés. Tudom, hogy kell. Hát ez az: hogy csak „t u d o m”. De lesz
jobb, tudom ezt is.

Csak a lelkem. Az még nem hiszi el.