Tizedikes lehettem, azt hiszem, amikor először ittam fahéjas-vaníliás- szilvás teát. Nem lelkesedtem az ötletért, nagyon különösen hangzott a kombináció, de nagyon kellemesen csalódtam, finom íze volt, de ami igazán emlékezetessé tette, az a „kísérője”, az éjszakába nyúló beszélgetés. És talán egy évvel később hasonló körülmények között ittam trópusi gyümölcsdarabos teát, hasonló sikere volt. Tulajdonképpen mindig is szerettem, de az utóbbi időben abszolút kedvencemmé vált az „álmodók bora”, az íze miatt, a különlegessége miatt, de elsősorban azért, mert minden ízhez egy-egy beszélgetés, egy mosoly, egy számomra fontos ember kapcsolódik. Ittunk nyári hajnalon indiai csípős teát a teraszon, ittam fülledt délután jeges citromfüves teát a Titkos kert mellett, pléden fekve, ittunk a legdrágábbakkal citrusízű-csodát a Míves kávézóban, amikor még létezett ez a hely Miskolcon. A málnatea a vizsgaidőszakot idézi, a piros gyümölcsös pedig a kezdeti nehézségeket megoldani segítő kedves délutáni-esti beszélgetéseket. A gimis éveim alatti „második otthonomban” kóstoltam először barackízűt, fázós-téli estéken a hóesést bámulva áfonyateát ittam. A Zöld Sárkány pedig egészen sokféle érzelmet idéz, borzongató történetek, zavart mosolyok, önfeledt nevetések, örömteli viszontlátások. Mind szép emlék.
Talán valakinek egyszer mindent elmesélek. Talán nem is olyan sokára. Talán egy mentatea mellett.