Az emberek. Jönnek. Mennek. Ki. Be. Többszáz metszéspont, közös nevetés, összekacsintás. Néha eljátszom a gondolattal, hogy mindenki fonállal jelöli útját, mint Thészeusz, és a világ villámgyorsan kusza hálózattá gabalyodik. Mert az nem lehet, hogy a találkozásoknak nem marad…

Időnként minden bizonytalan.A napsütéses tavaszi időnek nyoma veszett, és ez a félhomály épp elég ahhoz, hogy gondolatokat ébresszen. Éppen nem illik még gótikus regényekbe, de tagadhatatlanul melankolikus, és sokkal inkább őszt idéz. A kert még alszik, néhány hóvirág…